Báránd

A vidéket a régészek megállapítása szerint különböző népek régtől fogva benépesítették. Első említése egy keltezetlen, de IV. László (1272-1290) korából származó oklevélben történik. Sokáig a váradi püspökség volt a birtokosa, Szolnok 1552-es eleste után kénytelen behódolni a töröknek. A következő évtizedekben többször leégett, 1703 és 1707 között a rácok dúlták fel. Újranépesedése után ismét a nagyváradi püspökség tulajdonába került. A két világháborúban a községet - lévén főútvonalon - sok megpróbáltatás érte. Noha Báránd évszázadok óta Bihar megyéhez tartozott, Várad közelsége ellenére a korán református hitre tért községben Debrecen hatása jobban érvényesült, miután papjait, tanítóit a Református Kollégiumból kapta.
3000 lelket számláló (2007) település már a XIX. században 4000 főt meghaladó népességével a nagyközségek sorába emelkedett, egy időben a Nagysárrét legnagyobb települése volt. Mivel a község a Sárrét nyugati szélén, a Hajdúsággal és a Kunsággal érintkezve helyezkedik el, lakói közül sokan a vasútnál szolgáltak, számottevő fuvaros réteg is kialakult - a különféle hatások következtében Báránd hamarabb kezdett polgárosulni, mint a Sárrét bármelyik községe.